A néma eladó

2020.09.23. Blog

Egy termék ára és minősége mellett egyre inkább felértékelődött a csomagolása, hiszen ez az, ami a vásárló végső döntését befolyásolja, ezért is nevezzük néma eladónak. Nem ritka, hogy egy új csomagolás miatt váltunk egyik márkáról a másikra. A csomagolás kényelem a fogyasztónak, és marketing eszköz a gyártónak.

A színek, formák és anyagok befolyásolják érzelmeinket. Minden színnel más és más hatást gyakorolhatunk, a termék csomagolás színével találkozik először a vásárló. Élelmiszereknél előfordul, hogy a szín alapján ítéljük meg az ízét. A csomagolás formája, mérete és alakja inkább funkcionalitás, de vannak olyan formák, amit tudatosan keresünk, és egy márka védjegyévé is válhat.

Természetesen a csomagolástervezésben is vannak trendek, a legaktuálisabbak az alábbiak:
 
Minimalizmus
Évek óta hódít ez az irányzat számos területen, ráadásul a fogyasztók inkább a legfontosabb tényeket szeretnék megtudni a csomagolásról, nem pedig sokáig és sokat olvasni.
 
Retro
A nosztalgia örök, és a „régen minden jobb volt” elven haladva visszavisszük a vásárlókat a múltba. Sőt a vintage stílus hitelesebbé tehet egy márkát.
 
Környezettudatosság
A fogyasztók egyre tudatosabban vásárolnak, keresik a környezetbarát termékeket, és ezt a tulajdonságot a csomagolás anyagától is elvárják. Ahhoz, hogy ez hiteles és valós legyen, a designnak is ehhez kell illeszkednie.

Fontos: a csomagolás is a vállalati arculat része, és a termék imázs eleme. A cél az, hogy a fogyasztók könnyen felismerjék a terméket, társítsák a céghez, adott esetben kampányhoz.
Egyedi grafikai megoldásokkal tudunk segíteni, hogy a praktikusság és vizualitás egyszerre teljesüljön.