A legtöbb cég úgy határozza meg az előző évi reklámra fordítandó összeget, hogy megemeli az inflációval, vagy csökkenti mert például rosszul megy az üzlet. Az adott évre vonatkozó reklámtevékenységét pedig jellemzően a korábbi évek mintáira alapozva, azt javítgatva végzi. Valóban ez lenne a helyes útja a marketing-költség meghatározásának, és valóban így épül fel a tudatos és hatékony marketing? Lehet, hogy felannyiból is elérhető ugyanaz a hatás?
Egy átgondoltan elkészített és megtervezett marketing-kommunikáció, a kampányszerűen folytatott reklámtevékenység még a legkisebb cégnél is rövid távon meghozza az eredményét. Mégis, a cégek alig egy tizede képes ezt elfogadni és e szerint cselekedni. Ennek oka alapvetően egy normális emberi tulajdonság, amit úgy hívnak önérzet. Pedig a nap mint nap ugyanazt a munkát végző ember nem tudja objektíven szemlélni saját tevékenységét, saját termékeiket, szolgáltatásaikat, nem ismeri milyen új megoldások jelennek meg, melyik működik hatékonyan, vagy például hogyan kell marketing-mixben gondolkodni.
