A legtöbb cég úgy határozza meg a reklámra fordítandó összeget, hogy megemeli 5%-al, vagy csökkenti az inflációval a tavalyi számokat. Az adott évre vonatkozó reklámtevékenységét pedig jellemzően a korábbi évek mintáira alapozva, azt javítgatva végzi. Valóban ez a helyes útja a marketing költség meghatározásának, és így kell felépülnie a tudatos és hatékony marketingnek?
Lehet, hogy felannyiból is elérhető ugyanaz a hatás?
Egy átgondoltan elkészített és megtervezett marketingkommunikáció, a kampányszerűen folytatott reklámtevékenység a legkisebb cégnél is rövid távon meghozza az eredményét. Mégis, a cégek alig egy tizede képes ezt elfogadni és adaptálni. Ennek alapvető oka az az emberi tulajdonság, amit úgy hívnak: önérzet. Pedig monoton munkát végző ember nem tudja objektíven szemlélni tevékenységét, nem látja saját termékeinek, szolgáltatásainak korlátait, keresletét; nincs tisztában a legújabb marketing megoldásokkal, azok hasznával, működési metódusukkal.
